Címlap Hírek Lakossági tájékoztató

Árvíz: a folyó vízszintje hóolvadás, jégtorlódás vagy heves esőzések miatt megemelkedik, majd kilép a medréből és elárasztja a vidéket. Víz alá kerülhetnek lakot települések, ipari és más objektumok, termőföldek; sérülhetnek a víz, gáz, villamos- és hírközlő berendezések; fertőzés és járványveszély alakulhat ki. A védekezés elősegítése mellett fontos, hogy legyünk felkészültek az esetlegesen kialakuló árvízi, belvízi károsító jelenségekkel szemben.
Megelőzés szempontjából fontos, hogy a belterületi vízelvezetők állapota folyamatosan megfelelő legyen, ezért valamennyi telektulajdonos köteles az ingatlana előtti vízelvezető árkot, átereszt tisztán tartani.

Készüljön fel!

  • Készítsen elő zseblámpát, elemes rádiót, mobiltelefont, illetve ezekhez tartalék elemeket és akkumulátorokat!
  • Szerezzen be megfelelő védőruházatot: gumicsizmát, vízhatlan ruhákat, kesztyűt!
  • Az udvarról vigyen be a lakásba minden olyan dolgot, amit a víz elsodorhat, vagy amiben kárt tehet!
  • Értéktárgyait, háztartási eszközeit vigye fel a padlásra illetve az emeletre, vagy szállítsa el!
  • Ha van rá lehetősége, segítsen a szomszédjainak, ismerőseinek, vagy jelentkezzen a hatóságoknál önkéntesnek!

Magatartási szabályok árvízveszély, kitelepítés esetén
A megáradt folyóvíz kiszámíthatatlan, ne menjen bele!

Ha elöntött területen, úttesten gyalogosan kell áthaladnia, legalább ketten induljanak el, hogy segítséget tudjanak nyújtani egymásnak. Előtte győződjön meg a víz mélységéről, és vegyen fel megfelelően védő lábbelit. A leszakadt villanyvezeték életveszélyes!
Figyelje a külső tájékoztatást, ha lehet a televízió és a rádió híradásait, a hangosbeszélőt, a szirénát!

  • Csak segélykérési céllal telefonáljon, mert a mentőerőknek szükségük lehet a vonalakra!
  • Ha a hatóság a lakóhely elhagyására szólít fel, kövesse az utasításokat!
  • Kitelepítés során érvényesül a család együtt tartásának elve.
  • Mielőbb térjen a lakásába, hogy a kitelepítésre, kimenekítésre a család együtt tudjon felkészülni!
  • Ha a veszélyhelyzet bekövetkeztekor a tanulók az iskolában tartózkodnak, az osztályok tanulóiért a nevelő felel, ő viszi őket a kitelepítési gyülekező helyre, a befogadási helyen leadja a névsorukat.
  • Készítse össze családja számára hátizsákban vagy válltáskában - hogy a keze szabadon maradjon - a legszükségesebb személyes felszereléseket (veszélyhelyzeti csomag)!
  • A lakásból való távozáskor zárja el a víz-, gáz-, elektromos vezetéket.
  • Csukja be az ablakokat, az ajtókat kulccsal zárja be!
  • A kályhákban, tűzhelyekben égő tüzeket oltsa el!
  • A megadott gyülekezőhelyet lehetőleg gyalog, a kijelölt útvonalon közelítse meg!
  • Csoportosan közlekedjen, hogy segíthessenek egymáson!
  • Ne hallgasson rémhírekre, ne terjessze azokat!
  • Mindenkinek eldöntheti, hogy a kijelölt befogadó helyre vagy rokonokhoz, ismerősökhöz megy.
  • A gyermekekre, idősekre és betegekre különösen oda kell figyelni. A gyülekezőhelyen be kell jelenteni a mozgásképtelen betegeket, akiket a mentőegységek szállítanak el, de magukra hagyni őket nem szabad!
  • Ne veszélyeztesse senki az életét a család értékeinek védelmével, mert a hátra maradt ingatlanok, egyéb vagyontárgyak őrzését a rendőrség, polgárőrség, őrző-védő szervezetek végzik.
  • Ne kíséreljen meg átkelni a hömpölygő vízen, mivel nem ismeri annak mélységét és sodrásának erejét! Már a 20 centiméter magasságú vízfolyás is ledöntheti az embert a lábáról!
  • Autóval se kísérelje meg az átkelést az áradaton! Már a 30-40 centiméter mélységű víz is ká-rosíthatja gépjárművét olyan mértékben, hogy az leálljon.

Veszélyhelyzeti csomag: könnyen szállítható, max. 20 kg súlyú, feltüntetve rajta a tulajdonos neve.
A csomag tartalmazza:

  • a személyi okmányokat, értéktárgyakat, készpénzt, bankkártyát,
  • két-három napi élelmiszert - konzerv, nem romlandó élelmiszer  (szükséges naponta 3000-3600 kalória) -, egy liter ivóvizet,
  • az évszaknak megfelelő lábbelit, felsőruházatot, fehérneműt,
  • tisztálkodási eszközöket,
  • rendszeresen használt gyógyszereket, gyógyászati segédeszközöket (a gyógyszerérzékenységet jelezni kell),
  • takarót (esetleg hálózsákot, gumimatracot),
  • ha van, hordozható rádiót,
  • a gyermek kedves játékát, megnyugtatásul.

Tudnivalók a visszatelepítésről

  • A veszély elmúltával a kitelepített lakosság visszatér a lakóhelyére. A visszatérés lehetőségének a megállapítása a katasztrófavédelmi és a vízügyi szakemberek feladata. Akiket szervezett formában telepítettek ki, azokat szervezett formában telepítik is vissza. Amennyiben önállóan tér vissza, ezt feltétlenül jelezze lakhelyén.
  • A településre csak akkor szabad visszatérni, ha megtörtént a fertőtlenítés.
  • Ha az orvosok javasolják, adassa be a védőoltást!
  • Ha a házán, lakásán repedéseket, töréseket lát, kérje a szakemberek véleményét lakása biztonságát illetően.
  • Ha romosodást talál, a romok eltakarítása nagy körültekintést igényel, mert mozgatásuk újabb omlást idézhet elő. Sose kezdjen egyedül a munkához, kérje a szakemberek segítségét!
  • Az állati tetemeket, szemetet, amelyet a víz hordott az udvarára, kertjébe, ne ássa el! A szak-emberek begyűjtik azokat.
  • A vizet, villanyt, gázt csak a vezetékek és a hálózat ellenőrzése után szabad bekapcsolni.
  • Az átázott elektromos készülékeket, a gázkazánt, konvektorokat üzembe helyezés előtt vizsgáltassa meg szakemberekkel!
  • A vezetékes víz használata a hatóságok engedélye alapján történhet meg.
  • A kút vize sokáig alkalmatlan még emberi, állati fogyasztásra, használata csak fertőtlenítés és ellenőrzés után lehetséges.

Szélvihar: a 70 km/h-nál erősebb szélvihar emberre, állatra veszélyes viharkárokat okozhat.

  • Szilárd építményekről leszakíthatja a tetőfedeleket,
  • súlyosan megrongálhatja az energiaellátás és távbeszélő berendezések vezetékeit,
  • könnyű épületeket dönthet össze,
  • közlekedési zavarokat, akadályokat idézhet elő,
  • fákat törhet ki.

Megelőzés szempontjából fontos, hogy lakóépületeink karbantartottsága folyamatos legyen (tető- kúpok rögzítése, sérült cserepek cseréje, széldeszkák alkalmazása, esőcsatornák rögzítése stb.). Kísérje figyelemmel az Országos Meteorológiai Szolgálat médiákban leadott közleményeit! Riasztási fokozat elrendeléséről az önkormányzat is tájékoztatja a lakosságot.

Mi a teendő szélviharban?
Hogyan védekezzünk szélvihar ellen, ha szabad ég alatt tartózkodunk?

  • Viselkedjünk nyugodtan, körültekintően!
  • Ha lehet, keressünk védett, stabil helyet (épület, aluljáró)!
  • Távol haladjunk a fáktól, épületektől, hogy a letört ágak, cserepek, üvegszilánkok ne okozzanak sérülést!
  • Védjük szemünket a portól, fejünket a szél sodorta tárgyaktól, ágaktól stb.!
  • Oszlopba, kerítésbe kapaszkodjunk, hogy ne sodorjon el az erős szél!
  • Tartsuk, védjük erősen a kisgyerekeket, ne szakadjunk el társainktól!
  • A járműveket, sátrakat, gyenge szerkezetű építményeket hagyjuk el, mert bentről nem lehet érzékelni a fenyegető veszélyt! (Pl. rádőlhet a fa.)
  • Leszakadt villamos távvezetéket megközelíteni is életveszélyes!
  • Szabadban végzett tűzveszélyes tevékenységet azonnal abba kell hagyni, a tüzet el kell oltani! (Pl. gazégetés kertben, tábortűz, szalonnasütés, kerti parti.)
  • Csónakázni, fürdőzni erős viharban életveszélyes. Nagyobb vízfelület fölött összefüggő víz-függöny alakulhat ki, emiatt jó úszók is megfulladhatnak. Vegyük komolyan a viharjelzéseket!
  • Az állatok viselkedése kiszámíthatatlanná válik, megvadulhatnak, ezért ne érjünk hozzájuk, háziállatokat zárjuk be!
  • Ha az előrejelzéseket követően van rá időnk, a ház körül található fák meggyengült ágait vágjuk le!
  • A ház környékéről gyűjtsünk össze és vigyünk be az épületbe minden olyan tárgyat, amit a szél felkaphat (pl. műanyag kerti bútorok, szerszámok) – ezek ugyanis súlyos sérüléseket okozhatnak.

Óvintézkedések az épületen belül:

  • Az ajtókat, ablakokat zárjuk be, ne menjünk ki a szabadba.
  • Ne hagyjuk a kisgyermekeket, betegeket felügyelet nélkül, lehetőleg senki ne maradjon egyedül.
  • Készüljünk fel áramszünetre (elemlámpa előkészítése).
  • Áramtalanítsuk az elektromos berendezéseket.

Heves zivatarok
A zivatar olyan légköri jelenség, amelyet egy vagy több elektromos kisülés (villám) és/vagy dörgő, esetleg éles, csattanó hang formájában észlelünk. Magasra törő zivatarfelhők környezetében erős fel- és leáramlási területek váltakoznak kis távolságon belül. Emiatt általában kis területre korlátozódva ugyan, de rendkívül veszélyes kísérőjelenségek kialakulására is számíthatunk egy-egy heves zivatar idején. Előfordulhat nagy méretű (legalább 2 cm átmérőjű) jég, vagy erős vihar, 90 km/h fölötti széllökés. Extrém esetben azonban sokkal nagyobb méretű jégdarabok is hullhatnak, és orkán erejű (119 km/h fölötti) szélroham is kialakulhat. Intenzív zivatarokhoz hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű csapadék is társulhat, ekkor a kis vízhozamú patakok pillanatok alatt hömpölygő folyókká szélesedhetnek. Az előbb említett veszélyes jelenségek bekövetkezési valószínűsége egy-egy heves zivatar estén - azok kifejezetten helyi jellege miatt - viszonylag csekély, szerencsés esetben nem is érintenek lakott települést.
Több heves zivatar összekapcsolódásakor zivatarláncról (zivatarrendszerről) beszélünk, ebben az esetben már a veszélyes kísérő jelenségek nem csak egy-két települést, hanem akár több megyét, régiókat is érinthetnek.

A károk csökkentésének lehetőségei:

  • A vízelvezető árkok és átereszek karbantartása, rendszeres tisztítása megkönnyíti a víz természetes úton történő mielőbbi eltávozását.
  • Meg kell oldani az épületek tetőzetéről a csapadékvíz elvezetését, és az épületek falaitól, illetve alapjától való távoltartását.
  • A talajszint alatti tárolóterek, pincék, garázsok bejáratának kiképzését úgy kel megoldani (esetleg utólagosan), hogy 10-15 centiméter magasságú víz ne tudjon behatolni. Ezek a he-lyiségek, szükség esetén homokzsákokkal is megvédhetők az elöntéstől.
  • Azokban az épületekben, amelyek járószintje nem, vagy csak kismértékben magasabb, mint a talajszint, és fennáll a vízbetörés veszélye, mindenféle vegyszert, mérget, permetezőszert olyan magasan kell elhelyezni, hogy az esetleg behatoló víz ne tudja elsodorni, illetve feloldani azokat.

Mit tegyünk?

  • A legfontosabb feladat a víz elvezetése. Ennek érdekében figyelemmel kell kísérni az elvezető csatornák és átereszek állapotát, szükség szerint el kell hárítani a víz útjába került akadályokat. Amennyiben a felgyülemlett csapadékvíz elvezetése gravitációs úton nem oldható meg, és lehetőség van annak átemelésére, az időjárás-előrejelzés pedig indokolja ezt, úgy meg kell kezdeni a szivattyúzást.
  • Célszerű mindazon tárgyak rögzítése, amelyeket a víz elsodorhat. Ez történhet lesúlyozással vagy a talajhoz történő rögzítéssel.
  • Ha a szabadban végzett munkálatok során elengedhetetlen elektromos berendezések (gépek) használata, azokat mindig a legnagyobb elővigyázatossággal kezelje, tekintettel a fokozott áramütés-veszélyre.
  • Fokozott óvatossággal közlekedjen a víz alatt álló területen, akkor is, ha az elöntés csak néhány centiméter. A víz alatt ugyanis - láthatatlanul - gödrök, éles, hegyes tárgyak lehetnek, amelyek balesetet okozhatnak.
  • Víz alá került területen csak különösen indokolt esetben kísérelje meg a gépkocsival történő közlekedést. Fel kell készülnie a jármű azonnali elhagyására, ha a vízszint emelkedik, vagy el akarja sodorni a gépkocsit. Figyelembe kell vennie, hogy bizonyos vízmagasság felett a személygépkocsi nem képes haladni és irányíthatatlanná válik.
  • A vihar elmúltával meg kell vizsgálni a lehetséges veszélyforrásokat. Alaposan szemügyre kell venni a fákat, a veszélyesnek ítélt ágakat le kell vágni. A hosszabb időn keresztül elöntés alatt álló területen lévő fák gyökerei meglazulhatnak, és veszélyessé válhatnak. Ezeket ki kell vágni.
  • Az épületek szerkezeti elemeit, elsősorban a tetőszerkezetet és a kéményeket – szükség esetén szakember közreműködésével - meg kell vizsgálni, és a baleseti veszélyforrásokat meg kell szüntetni.

Villámcsapás
Az emberek legnagyobb része, legyen az felnőtt vagy gyerek, fél a villámlástól. Van, aki a hangjától, más attól, hogy őt „tekinti” majd célpontnak a villám. S ez a félelem nem is alaptalan, hiszen rengeteg olyan esetről hallottunk már, amikor a villám nagy pusztításokat végzett. Manapság már sokkal nagyobb biztonságban vagyunk, nem veszélyeztet bennünket annyira a villámcsapás, mint régen élő rokonainkat, ugyanis a házak villámhárítóval vannak ellátva, így elég bent tartózkodnunk, s nincs mitől félni. Azonban előfordulhat, hogy olyankor kap el egy hatalmas vihar, amikor a legkevésbé számítunk rá, ráadásul egy perc alatt jön, így még időnk sincs arra, hogy behúzódjunk valahová. Akiket villámcsapás ér, többnyire súlyos égési sérüléseket szenvednek.
A villámcsapás az exponált helyen (hegytetőn, sík terepen, nagyobb vízfelületen) tartózkodókat veszélyezteti.

Védekezés villámcsapás ellen:

  • Ha nagy villámlással járó vihar közelít vagy kap el minket, húzódjunk be valahová (ne magányosan álldogáló fa alá)!  A legjobb egy ház vagy egy épület.
  • Ha gépkocsiban ülünk, az ablakokat zárjuk be, a fém részeket ne érintsük meg!
  • Hagyjuk el a kimagasló vagy exponált helyeket!
  • Barlang, mélyedés akkor nyújthat védelmet, ha legalább 1,5 méter mély.
  • Kerüljük a nedves talajt, azonnal hagyjuk el a vízfelületeket!
  • Kerüljük a kőomlás-veszélyes szakadékokat!
  • Védekezhetünk úgy is, ha 10-30 cm vastag szigetelőrétegre állunk (száraz kő, ruhanemű).
  • Nem ajánlott öreg, magányosan álló fa alatt táborozni, mert a lezuhanó ágak összezúzhatják a sátrat, és a villámcsapás veszélye is itt a legnagyobb.

 

 
Országos Orvosi Ügyelet Hatvan
Hatvan kártya

Hatvan kártya

Google PageRank
Google Page Rank
Sablonválasztó

Akadálymentes színséma

Képeslap küldés


Az akadálymentes honlap a :
A KEREKHARASZTI POLGÁRMESTERI HIVATAL KOMPLEX AKADÁLYMENTESÍTÉSE
PROJEKT keretében készült:
ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI OPERATÍV PROGRAM ÉMOP-2009-4.2.2.-09-0079 KÓDSZÁMÚ,
AZ „EGYENLŐ ESÉLYŰ HOZZÁFÉRÉS A KÖZSZOLGÁLTATÁSOKHOZ” CÍMŰ PÁLYÁZATA támogatásával.

Kedvezményezett neve és elérhetősége :

Kerekharaszt Polgármesteri Hivatal

3009 Kerekharaszt Bimbó utca 2.
Tel: 37/541-434 Fax: 37/541-433
e-mail: hivatal@kerekharaszt.hu
web: www.kerekharaszt.hu